Eltelt...

... két év. Megváltoztam. A hajam, a stílusom, a hozzáállásom dolgokhoz. Megjelentek az arcomon az első barázdák, és már nem figyelem a világot azzal a naiv csodálkozással, mint régen. Ritkán ejt rabul valaki, de van, hogy esélyt sem adok neki, mert más fontosabb... Munka, karrier..

Voltam nagyon magasan, ahonnan olyan gyönyörűnek láttam a dolgokat, mint még soha életemben, és voltam mélyen, amikor felkelni is lehetetlennek tűnt. Elmúlt.

Most? Most félek. És nem csak a közelgő államvizsgámtól. Félek tovább lépni. Félek lezárni életem ezen szakaszát. Félek otthagyni mindazt, ami öt éve azzá tett, aki most vagyok. Félek. De már egyre közelebb van...

Persze ha nem lennék annyira önfejű, és nem zárkóznék be, már lenne valaki, aki fogná a kezem, hogy átsegítsen a túlsó partra... Nem lennék egyedül. Csak mérhetetlenül önző, mert tudom, hogy másra nem kéne.

Nem maradt más tehát, mint a "majd azt én tudom" (de tényleg?)